Katalán krém, ami nem créme brulée

Crema catalana

A legenda szerint, egy monostorban az apácák flant készítettek az oda érkező püspök tiszteletére, de az sehogy sem sikerült. Hogy feljavítsák, tettek hozzá egy kis kukoricalisztet, égettek rá egy kis cukrot és úgy vitték ki a főpásztornak. De mivel a cukor nagyon égetett, a püspök így kiáltott fel katalánul :"crema", azaz "éget". Innentől kezdve  lett a neve crema quemada, azaz égetett krém. Hivatalos egyházi ünnepe Szent József napja, amikor is ezt illik készíteni a szent tiszteletére. 

Egyébként pedig komoly nemzetközi gasztropolitikai téma... Magam is tapasztaltam, hogy sok szakácskönyvben  keverik a francia  créme brulée receptjével, holott a katalánok erősen meghúzzák a vonalat a különbségek között. A katalán könyvekben már a XIV. században ismert és zsidó hagyományokból eredeztetett katalán krém kizárja a tejszín, vanília és barna cukor használatát, és azt hogy vízgőzben készüljön. Helyette a citromhéjat, fahéjat és fehér cukrot részesíti előnyben, és természetesen a lassú tűzön való sűrítést.  A créme brulée csak a XVII. században tűnik fel Franciaországban, de hát a francia gasztromarketing már a középkorban is sokkal jobb volt, és valahogy a recepteken mindig áttűnik a "parfümös burzsoá diszkrét bája", amivel sohasem tudott a nemes spanyol egyszerűség versenyezni a nemzetközi porondon:-).

Ennyi súlyos történelmi bizonyíték után, azt hiszem tiszta szívvel láthatunk neki ennek a tipikus katalán édességnek, ami egyébként sosem hiányzik az éttermek és tapas bárok menüjéből vagy a hétköznapok asztaláról, talán egyszerűsége miatt is.

Egy liter tejet felteszünk lassú tűzön melegedni, egy reszelt citrom héjával és egy jó késhegynyi fahéjjal. Közben különválasszuk a tojások sárgáját és alaposan felverjük a cukorral és a kukoricaliszttel. A tejet, mielőtt felforrna, lehúzzuk a tűzről és fokozatosan hozzákeverjük a tojásos cukorhoz, állandó kevergetés közben. Ha ezzel megvolnánk, visszatesszük a közepesen meleg tűzre és tovább kevergetjük, amíg besűrűsödik. Itt a legfontosabb, hogy ne forraljuk fel, mert akkor a tojás összeugrik és túrós jellegű lesz. (Ez egyébként a gyerekeket és férfiakat nem szokta különösebben befolyásolni...) Végül egy nagy, vagy több kisebb mély tányérkába öntjük. Ilyenkor még tovább fog sűrűsödni és keményedni, de én kimondottan szeretem, ha inkább lágy krémes  jellege van, így nem nagyon sűrűsítem sokáig.

Kihűlés után már fogyaszthatjuk is. Megszórjuk cukorral és égetőpisztollyal megégetjük, ami egy kemény, forró és roppanós cukor réteget eredményez. (Spanyolországban külön eszközt tartanak fenn a cukor égetéshez, ami egy csiga alakú -valószínűleg az inkvizíciós eszközökből ihletett- vasrúd.) 

Egyetlen komoly problémája van: nagyon gyorsan elfogy.

A megmaradt tojás fehérjéből bármilyen habcsók jellegű dolgot készíthetünk. Én egy kis cukorral felverem, összekeverem darált mandulával és beteszem a sütőbe 170 fokra, ahol szépen kiszárad. Lehet a katalán krémhez is adni.

Hozzávalók (6-8 adaghoz):

1 liter tej

8 tojássárgája

1 citrom reszelt héja

egy késhegynyi fahéj

2 evőkanál kukoricaliszt

100 g cukor a krémhez 

50 g cukor a krémek tetejére

Mint amikor Javier Bardem megszólal a Jóban Rosszban...

Az 50-es évek szereplői (jobb szélen ülve Juan Gea)

... körülbelül olyan érzést váltott ki bennem, amikor vasalás közben magyar szót hallottam az egyik legismertebb spanyol televíziós sorozatban! Pontosabban, a színészek igyekeztek magyarul beszélni, még ha kicsit koncentrálni is kellett hogy megértsem. De hát kit érdekel az, ha minden idők egyik legnépszerűbb sorozatában megjelenik egy magyar főhős!

Az Amar en tiempos revueltos (TVE) sorozat egy kis „barrio” azaz egy kis városnegyed életéről szól, ahol jönnek mennek a szereplők, akiknek életén keresztül megismerhetjük Franco diktatúrája alatti Madridot, amit átszőnek a világtörténelem eseményei is. Az ötvenes években járunk, ahol miután nyomon követtük  a magyar politikai eseményeket, feltűnik az '56-os forradalomból idesodródott Víktor Ambrús (Juan Gea). Be kell valljam, komolyan izgultam, hogy mi is fog kiderülni róla a napi 2,5 milliós nézettség mellett, hiszen általában a spanyoloknak sincs több fogalmuk rólunk, mint nekünk róluk.  (Csak tíz évvel ezelőtt,  még sokan furcsállták hogy nincs hosszú fekete hajam és fekete szemem, és mondjuk az asztalon sem szeretek táncolni szükségszerűen mindig vacsora után.)

Aztán a nagy kíváncsiság és a lebilincselő történet eredményeként függővé válltam. Az eredmény pedig minden várakozásomat felülmúlta. Víktor Ambrús -a névből is látható, hogy a magyar vesszők nagyon egzotikusak-, egy mozgássérült, rendkívül művelt nemesi származású magyar polgár, aki régiségkereskedőként érkezik az országba. Felesége egy spanyol extravagáns színésznő, aki mindenkit lehengerel, és mondjuk úgy, nyílt elvei a házasságon kívüli kapcsolatokról igazi végzet asszonyává teszik. Műveltek, liberálisak és világpolgárok. Természetesen mindig Unicumot isznak, miközben kibontakoznak a korabeli magyar események a kommunista ÁVH-val megspékelve, aminek képviselője Madridban is feltűnik... 

Egyébként Víktor egy nagyon szenvedélyes ember, akit nem hagynak nyugodni a Magyarországon átélt világháborús és '56-os történelmi események, saját lelkiismerete, és az a kiszolgáltatottság, amit a kerekesszék és egyre inkább rosszabbodó betegsége jelent. Egy nagyon is esendő ember, aki próbálja emberi méltóságát megőrizni az átélt szörnyűségek ellenére, amiktől képtelen megszabadulni. És közben nagyon szeretetreméltó. Annyira, hogy önfeláldozó távozása a sorozatból tényleg drámai.  Közben még néhány szerepelőről is kiderül hogy tudnak magyarul, vagy már jártak Magyarországon, így hemzsegnek a jól-rosszul kiejtett magyar mondatok és kifejezések, miközben az Unicum is bőségesen fogy, és Budapest lenyűgöző világvárosként tűnik fel, ahová csak vágyakozni lehet.

De nem árulok el többet, hátha valaki arra vetemedik, hogy online visszanézze a sorozatot, ami a spanyol nyelv gyakorláshoz és korabeli Spanyolország megismeréséhez jelenleg az egyik legnépszerűbb eszköz külföldön.

Mindent összevéve, egy elég izgalmas kép alakult ki rólunk, puszta, pirospaprika és egyéb kellékek nélkül, (na jó, főhősünk azért bajuszos volt). Biztos vagyok benne, hogy sokan kedvet kaptak hogy utána nézzenek, hogy hol is van pontosan ez a Magyarország és miről szólt 1956. (De az sem lepne meg, ha az Unicum iránt hirtelen komoly kereslet jelent volna meg Spanyolországból.)  Mikor ezt egy spanyol ismerősömnek elmeséltem, ő csak sóhajtott, hogy mi tényleg szerencsések vagyunk, és hogy bárcsak a spanyolokról sem csak flamenco, siesta és Real Madrid jutna az emberek eszébe. Mondtam, hogy csak bizakodjon, lehet hogy az itthoni Jóban Rosszban is feltűnik majd egy napon Javier Bardem...

Fokhagymás csirkemell, ahogy Victoria Beckham nem kóstolta

Pollo al ajillo

Ugyanis mikor Victoria Beckham  Spanyolországban élt, azt találta nyilatkozni új otthonáról, hogy "az egész ország fokhagymától bűzlik"... 

Nos nyugodtan kritizálhatott volna bármit, a bikaviadaltól a divatig, csak pont a spanyol konyhával fogott mellé.... Gyakorlatilag médiahadjáratot indítottak ellene, és az ország egy emberként állt ki a fokhagyma mellett. Soha annyi cikk és méltatás nem látott napvilágot a fokhagymáról Spanyolországban mint azokban a napokban, és soha sehol nem volt olyan népszerűtlen az ex Spice Girl mint akkor. 

A különböző megsértődött fokhagymatermelők zsákszámra küldték neki a fokhagymát, azok jótékony hatását hangsúlyozva, az újságokban pedig fokhagymás receptekre koncentráltak napokig a gasztro rovatok.  Mindenesetre, Viktória ettől kezdve állandóan panaszkodott, hogy egyszerűen nem érti, miért nem fogadják be a helyiek...

A tanulságos történetből egyértelműen kiderül, hogy Victoria Beckham soha nem evett fokhagymás csirkét, aminek csodálatos illata van és rendkívül kellemesen hozza a fokhagyma és kakukkfű ízeit. Egy tradicionális recept, ami az egész országban népszerű és persze rendkívül egyszerűen elkészíthető. Hagyományosan apróra darabolt csirkéből a  készítik, de mostanság egyre divatosabb csirkemellből is, a kisebb adag vagy a könnyedebb étkezés kedvéért. Egyszerű összetevői gyönyörűen életre kelnek és méltán a spanyol konyha egyik kedvence.

A csirkemellet kisebb kockákra vágjuk és friss vagy szárított kakukkfűben megforgatjuk és megsózzuk, borsozzuk. Egy kisebb fokhagymagerezdet apró szeletekre vágunk, illetve néhány gerezdet héjastól egészben hagyunk. Egy serpenyőbe annyi olajat teszünk, hogy ellepje az alját, és beletesszük a fokhagymákat. Közepes tűzön melegítjük, és mikor a fokhagymák elkezdenek barnulni, beletesszük a csirkemellet és gyakori kevergetés mellett átsütjük. Ha már megpuhult a hús, magasabbra vesszük a tüzet, hogy egy kicsit megpiruljon. Végül hozzáöntjük a bort (Spanyolországban ez száraz sherry, amit én egy száraz olaszrizlinggel váltottam ki), lejjebb vesszük a tüzet, és várunk hogy a bor párologni kezdjen, és besűrűsödjön az igencsak zamatos szósz. Végül egy kanál vörösborecettel nyakonöntjük és még pár percig forraljuk. Friss salátával vagy sült krumplival kínáljuk, a szósszal meglocsolva.

Hozzávalók (2 személyre):

600 dkg bőr nélküli csirkemell
1 közepes-kisebb fokhagymafej
kakukkfű
1,5 dl száraz fehérbor
egy kisebb evőkanál sherry ecet
olívaolaj

És mit érdemes enni Spanyolországban?

Csábító éttermi kirakat Madridban... by absolutmadrid.com

Olyan sokan kérdezték már, hogy gondoltam megér egy misét az ügy. Vagyis többet is. Spanyolország olyan nagy, és olyan nagy különbségek vannak gasztronómiailag a régiók között, hogy nemcsak hogy nem lehet egy kalap alá venni az egész országot, de égbekiáltó bűn is lenne...  Meg talán mi sem akarunk a tipikus turistamenük áldozatává válni, és olyan barbár dolgokat elkövetni, mint sangriát inni Baszkföldön vagy pealla-t falatozgatni Galíciában... 

Elsőre, kebelezzük be Madridot!

Ez elég szimbolikus is, ugyanis itt valamennyi spanyol régió igencsak szépen képviselve van sok-sok étteremmel vagy tapas bárral, és így könnyen kipróbálhatunk bármilyen autentikus ételt Spanyolország minden szegletéből. 

Ráadásul az a tény is igazoltnak látszik, amit a madridiak szeretnek hangoztatni, hogy a tengeri halak és herkentyűk itt a legfrissebbek egész Spanyolországban, mert ide minden reggel friss áru érkezik. (Ami igaz az igaz, a tókiói halpiac után a madridi az egyik legnagyobb a világon...) Szóval ha valaki szeretné végigenni Spanyolországot, itt teljes nyugalommal megteheti...

No de ha a nagyító alá vesszük Madrid legtipikusabb falatait, akkor is egy nagyon színes kavalkádot találunk, amiből a teljesség igénye nélkül,  de jó sok elfogultsággal, álljon itt néhány kedvcsináló. Olyan ételek ezek, amik szinte minden bár  és étterem menüjén megtalálhatók, és egészen biztosan összefutunk velük, ha megéheznénk a fővárosban.

Főételek:

Cocido Madrileño: Ez a vasárnapi tyúkhúsleves spanyol megfelelője, ami a zöldségek közül a csicseriborsót részesíti előnyben és kolbász, illetve a spanyol hurka, morcillo is megtalálható benne. Mást nem is kell kérni hozzá...

Bacalao és besugo: Madrid kedvenc halai, amik sokféle formában tűnnek fel az étlapokon.

Callos: A spanyol pacal, csak haladóknak.

Tapas, raciones:

Patatas bravas, csak bátraknak

Croquetas: Eddigi tapasztalataim alapján, ez tényleg és szinte mindig Madridban a legjobb. Bechamell mártásból készült krokettek, különböző ízesítésben, úgy mint sonka, tonhal, lencse. Házilag készül és felszolgálás előtt sütik ki. 

Tortilla de patatas: Ennek kiemelkedő fontosságáról már beszéltem. Szinte nincs olyan bár, ahol nincs. 

Patatas bravas: Ezzel is próbálkoztunk már itt a blogon. Sült krumpli kellemesen pikáns paradicsom szósszal. 

Chopitos fritos: Apró tintahalak olajban kisütve, friss citrommal.  Amiért érdemes élni!! 

Boquerones: Friss szardellafilék ecetben, fokhagymával és petrezselyemmel. 

Caracoles a la Madrileña: Nagyon finom csiga, rendkívül ízletes szósszal. Ilyen ügyben mindig a Cervecería Los Caracoles-be megyünk (Calle Toledo), ami egy igazi, helyiek látogatta régimódi kocsma.

Garnélarák csiperkével

Gambas al ajillo: Garnélarék fokhagymás-paprikás olajban sütve. Itt a blogon almával és avokádóval készítettük. 

Setas al ajillo: Gomba fokhagymás olajban sütve. Sokszor van csiperkéből, ahogy én is készítettem. 

Gambas con champiñones: Az előbbiek ötvözete, azaz garnélarák csiperkegombával, természetesen fokhagymás szószban...

Encurtidos: Ecetes uborkák különböző kombinációkban, olívabogyóval, paprikával. Banderillasok-ként (azaz pálcára tűzve), már igyekeztünk itthoni körülmények között is imitálni. 

Bocadillo de calamares: Olajban sült tintahalkarikák bagettbe zárva. A helyi májkrémeskenyér.... 

(Történelmi) édességek:

Churros con chocolate: Made in Madrid. Haza se jöjjön, aki nem próbálja ki! Kihagyhatatlan fánkocskák cukorba tunkolva vagy forró csokiba mártva. Tipikus reggeli vagy uzsonna. 

Churros con chocolate

Torrijas: Cukros-fahéjas bundáskenyér. Önmagáért beszél. Húsvétkor van nagy divatja, a XV. századból. 

Rosquillas: Hát igen. Ez amolyan omlós fánk a római időkből eredeztetve, ami kívűről, és csak kívűről a doughnuts-ra hasonlít. Többféle fajtája van, például Madrid védőszentjéről elnevezve Rosquilllas de San Isidro vagy  nemes egyszerűséggel butának vagy okosnak kikiáltva, elkészítési nehézsége alapján (Rosquillas tontas vagy Rosquillas listas). Gyakori ízesítőjük az ánizs, amitől nagyon jellegzetes ízt kapnak. 

Barquillos: Ezt biztosan kevesen tudják, de a csavart ostyarúd is spanyol találmány, egyenesen a középkori Madridból, tovább erősítve az emberiségre nagy hatást gyakorló spanyol találmányok listáját,  úgy mint a nyalóka vagy a  kicsavarható felmosófa. Élesztő nélkül készül, csak liszt, méz és fahéj keverékéből. Külön árusa van, a barquillero, akiket még mindig meg lehet találni az utcán. 

Huesos del santo: A "szent csontjai"..., Mindenszenteki édesség a XVII. századból, ami töltött marcipánrudacskákat takar és szerencsére az íze nem a csontra emlékeztet, csak a kinézete. Egész évben kapható. 

Buñuelos: Az arabok felejtették itt, és már a XVI. században elterjedt a készítési módja. Kelt  tésztából készült fánkgömböcskék, nagyon sok ízben. Nagyon népszerű, amolyan spanyol Dobos torta.

Görögdinnyés-joghurtos jégkása

A frissítő görögdinnyekrém...

A múlt heti hőségriadóban teszteltük. Nagyon bevált.

Nem hiába preferálja a spanyol konyha nagy melegben a szörbeteket és jégkásákat, a fagyi helyett. Nélkülözvén a tejszínt és tojásokat, egy sokkal könnyedebb és frissítőbb jellegű hűsítőt kapunk.

Alapjuk általában a felforralt cukros víz, amit később a gyümölcsök levél vagy húsával fagyasztanak le. A szorbetbe felvert tojásfehérje is kerül, ami egy kis testet is ad neki. 

Az úri turpisság ebben a receptben, hogy itt tojásfehérje helyett egy kis joghurtot teszünk a dinnyéhez, így krémesebb jellegű lesz ugyan, de ugyanolyan könnyű marad, mintha csak egyszerű jégkása lenne. A görögdinnye nagy víz és cukor tartalma miatt, cukros vizet sem kell forralgatnunk, így tényleg egy pillanatok alatt elkészíthető dinnyekrémet  kapunk, csak a fagyási időt bírjuk kivárni...  

A dinnyét összeturmixoljuk a joghurttal, a cukorral a citromlével és fagyasztóba tesszük. Fogyasztás előtt kb. 10 perccel kivesszük, majd ha látjuk hogy kicsit megengedett, egy villával megtörjük, ismét átturmixoljuk és tálaljuk. Ha esetleg egy édesített joghurtágyra helyezzük és friss mentával is megszórjuk, nem csak magyar lelkünkön könnyíthetünk, hogy mégsem ilyen egyszerű a recept, hanem egy komolyabb desszertként is debütálhat...

Hozzávalók:

50 dkg kimagozott görögdinnyebél

200ml natúr joghurt

2 evőkanál cukor

fél citrom leve

friss menta

Mit kérsz a vacsorához? Hangulatot vagy iPadot?

A menü tőlünk függ...

Egy Michelin-csillagos bilbaói étterem úgy döntött, hogy a hagyományos papíralapú menük helyett iPadokkal várja a vendégeket, amin keresztül rendelhetnek, részletesen megnézhetik a kért étel fotóit, elkészítési módját és közben folyamatosan kommunikálhatnak online a konyhával. Sok gasztro-író meg is dicsőítette, hogy ez a jövő útja, és mennyivel jobb lenne ha minden étterem átállna a modern technológiára.

Elsőre tényleg nagyon jónak hangzik, hogy egy éttermi menüről ennyi mindent megtudhatunk, és még a sokszor teljesen háttérbe szoruló szakáccsal és konyhai személyzettel is online cseveghetünk. Ami viszont nem hagy nyugodni, az az, hogy tényleg erre vágyunk-e, amikor egy étterembe elmegyünk?

Valóban az összetevők eredtéről akarunk-e olvasgatni, vagy esetleg barátainkkal beszélgetni? Tényleg a konyhai tevékenységet akarjuk-e nézegetni, ahelyett hogy átadnánk magunkat a hely hangulatnak, és végre időt és felbecsülhetetlen figyelmet szánnánk a velünk szembeülőnek? Mert nekem kicsit az az érzésem, hogy ebben a felállásban mintha mi lennénk az ételért és a szakácsért, és nem fordítva. Bevallom, ha mellettem valaki egy étteremben vagy bárban folyamatosan fotózza az ételt és mondjuk twitteren írogatja, hogy éppen mit eszik, úgy érzem, pont a lényegről marad le. Az egész helyzet hangulatáról, az éppen akkor történő jelenről, az étel és élet maximális élvezetéről, ahol a társaság, a pincér hozzáállása, a figyelem, a bor mind együtt adja, hogy egy kellemes estém van, jó ételekkel és jó tárasasággal. 

Mondjuk el is képzeltem a modern technológiával felszerelt spanyol tapas bár hangulatát. Amikor belépek, ahelyett hogy megkérdezném a pult mögött álló Paco-t hogy mi a  mai menü és hogy van az édesanyja, kezembe veszek egy iPadot és ugyanúgy mint nap mint nap, a képernyőt bámulva kiválasztom, hogy mit akarok enni, és online megkérdezem a szakácsot hogy lehetne-e még sonkás krokettet kérni, és ha igen, akkor lájkolom a menüt. Amíg jön az étel, addig pedig nem az időről beszélek pultot támasztó szomszédommal, hanem letöltöm a "Madridi korekettek nagy tesztje" című applikációt vagy a hely twittereit olvasgatom. De akkora talán rájövök, hogy akár házhoz is rendelhettem volna az ebédet...

Nem akarok olybá tűnni mint azok az ipari munkások, akik megdobálták kövekkel az első gépeket, de ha jól belegondolok, kedvenc helyeimet Madridban vagy Budapesten azért szeretem, mert személyes hangulatuk van és nagyon jól érzem magam. A pincérek kedvesek, a szakács néha kinéz a vendégek közé, a hangulat pedig otthonos és közvetlen. Ez pedig mindent visz nálam. Ha valami különösebben érdekel, megkérdezem a pincért vagy a szakácsot, de otthon olvasnék inkább az étel részletes készítéséről, eredetéről és a szakács kreatív elképzeléseiről. Félek az olyan helyektől, ahol a vendég csak az étel miatt megy. Mint ahogy egy Michelin-csillaggal rendelkező szakács barátom mesélte, és A Michelin-csillag másik oldala bejegyzésben már említettem, azzal hogy bekerült a "nagyok" közé minden megváltozott. A vendégek már nem hangulatért jöttek és hogy legyen egy jó estéjük, hanem azért, hogy itt most ők a vendéglátás és gasztronómia tökélyét tapasztalják meg. Így, ahelyett hogy egymásra figyeltek és elvezték volna a hangulatot és a fantasztikus ételeket, mint az korábban tették, inkább csak a hibákat és kifogásolni valókat keresték.

Természetesen el tudom képzelni, hogy a jövőben ez is választás kérdése lesz, és rajtunk áll, hogy egy top technológiával felszerelt "iÉtterembe" megyünk-e, ahol minden csak az ételről szól és online követjük és véleményezzük az éppen készülő ételt, vagy egy "retrós étterembe", ahol a pincérek és a szakács még verbálisan kommunikálnak, és a hangulat, a személyes légkör a lényeg. (Biztos ez lesz a drágább...)

Mentségemre legyen mondva, hogy az iPad  és Steve Jobs hazájában is kezd valami hiányérzet lenni ebben az ügyben. Egyre divatosabbak azok az éttermek, ahol a vendég kedvezményt kap az árból, ha szuper okos technológiai eszközeit a kabátjával együtt a ruhatárban hagyja...

Spanyol krumplisaláta

Ensalada campera

Spanyol barátaim szerint, nekik érthetetlen módon, mi magyarok már augusztusban  temetjük a nyarat. (Még nem ültek  augusztus 21-én a jéghideg Balatonban...)  Úgyhogy többen is felhívták a figyelmemet közülük, hogy bizony kánikula lesz a héten, és talán egyszer beismerhetnénk, hogy van még élet augusztus 20. után is...

Nos, ha már így alakult és ilyen mediterrán hőséget tudhatunk magunkénak, jöjjön egy igazi tradicionális hűsítő nyári étek, ami saját nevet és identitást vívott ki magának egész Spanyolországban. Ensalada campera, azaz "vidéki saláta", amiből máris kiderül, hogy saláta ide vagy oda, azért ez laktató lesz... 

Alapja a főtt krumpli, kiegészítői pedig a tonhal, nyers zöldségek és persze az elengedhetetlen olívaolaj és ecet. Leginkább nyáron tűnik fel a bárok és éttermek menüjében mint egytálétel, amit mindig  jól lehűtve fogyasztanak. 

A burgonyát megpucoljuk és vastagabb karikákban szeletelve feltesszük főzni, illetve a két tojást is megfőzzük. Közben nagyon vékony szeletekre vágjuk a lilahagymát, míg az uborkát, a paradicsomot és a paprikát kicsit vastagabb csíkokra, kockákra szeljük. Ha a burgonya megfőtt, de nem esik szét, leöntjük róla a vizet és félretesszük. A tojásokat is levesszük, majd ha kicsit meghűltek, akkor azokat is megpucoljuk és hosszabb gerezdekre vágjuk.

Leöntjük a tonhalról az olajat, de nem dobjuk ki, ugyanis ha a tonhalkonzerv szárazabb fajta, akkor érdemes saját olaját is felhasználni a szósz elkészítéséhez.  Apró darabokra vágjuk a halat.

A szósz a szokásos spanyol olívaolaj és ecet 4:1 aránya, azaz 4 evőkanál olívaolajhoz 1 evőkanál ecetet számolunk. Ennyi mennyiséghez én csak 8 evőkanállal vettem az olívaolajból és kettőt az ecetből, amit alaposan felvesz a saláta, de egyáltalán nem lesz nehéz olajos. Mivel nekem elég száraz volt a tonhal, a saját olajából is tettem hozzá, hogy kicsit jobban domináljon az íze. Végül kicsit megsóztam a szószt.

Ha már így megvagyunk az előkészületekkel, akkor nincs más hátra, mint finoman összekeverni az alapanyagokat a szósszal és az olívabogyókkal, majd hűtőszekrényben pihentetni legalább 20 percet.

Nagyon kellemes és "roppanós" friss nyári fogás. Jól bírja a strandot és egyéb kánikulás tevékenységeket is....

Hozzávalók 4 személyre:

1 kg közepes szemű burgonya

2 kisebb konzerv tonhal

1 kígyóuborka

2 nagy paradicsom

1 húsos piros kaliforniai paprika

2 tojás

1 nagyobb lilahagyma (vagy más gyengébb hagyma)

olívabogyók (lehet zöld vagy fekete  mag nélküli)

8 evőkanál szűz olívaolaj

2 evőkanál vörös- vagy fehérborecet 

Éljenek az olimpiai celebek!

by hikingartist.com

Van egy spanyol vicc, ami arról szól, hogy az érettségizett fiú odaáll a vasárnapi újságot olvasó apja elé, hogy bejelentse, mérnök szeretne lenni. Erre az apja feláll a fotelból, földhöz vágja az újságot és elkezd vele üvöltözni. Azt vágja a fia fejéhez, hogy nem normális és tényleg évekig akar-e tanulni, küzdeni és utána kínkeservesen munkát keresni,  ahelyett hogy elmenne egy valóságshow-ba és sztár lenne.... 

Szóval csak arról akarok itt röviden értekezni, hogy tök jó hogy végre a hírcsatornákon nem valóvilágos sztárokról hallunk, akik azért sztárok mert élőben megmutatták a fél mellüket, hanem olyan értelmes és végtelenül szerény emberekről, akik kemény munkával, hosszú évek során érték el azt amit. Ország-világ előtt nyíltan beszélnek a kétségeikről, a kudarcaikról, a csapatmunkáról, támogató edzőkről és családról, arról hogy milyen nehéz sokszor talpra állni. Röviden, az igazi „való világról”. 

Ami talán meglepő lehet, hogy sokuk már nemzetközileg is elismert és ismert sportoló külföldön, míg itthon alig-alig tűntek fel a médiában egy-egy rövid sporthíren kívül, és csak most kapták meg azt a figyelmet, amit egyébként is kiérdemeltek már. 

Másrészről, kicsit irigylem is a sportolókat, mert nem sportolóként az az érzésem, hogy a sportban valahogy átláthatóbb minden. Az eredmények beszélnek és nagyon világos, hogy miért kell küzdeni. Ezzel szemben, a nem sport életben, sokkal nehezebb megfogalmazni a célokat. Könnyebb kiiktatni vagy félreállítani tehetséges emebereket intrikákkal, politikai jelszavakkal vagy rossz szándékkal, legyen bármilyen "sportosan küzdő" típus is az illető. Így aztán könnyen célt is lehet téveszteni. És talán ez az egyik legjobb és legtisztább az olimpiában, hogy itt senki nem azért győz vagy sikeres mert valakinek a valakije, vagy mert ennek a pártnak az embere és nem a másiké. Azért győz és azért sikeres, mert fáradtságos munkával megküzdött érte.  És erről olyan ritkán hallani mostanában.

Jó jel, hogy ezt ennyire tudjuk értékelni és örülni neki. Éljenek az olimpiai celebek!

Sárgadinnye leves olívaolajjal

Sopa de melón by G. Róbert

Ha a korábbi bejegyzés a szieszta dícséretéről szólt, akkor ez most kimondottan az olívaolaj és a sárgadinnye dícsérete kell hogy legyen...

Egy leves, ami tényleg az, ami. Semmi bűvészkedés nincs tejszínnel, joghurttal vagy cukorral, hiszen akkor nem is jöhetne abból az eldugott kis extremadúrai faluból, ahol először kóstoltuk ezt a különleges de végtelenül egyszerű, és azt hiszem mára már "rusztikusnak" számító hűsítőt. Persze két fontos alapfeltétele azért van: az érett sárgadinnye és a jófajta extra szűz olívaolaj. 

A sárgadinnyét kivágjuk a héjából, megtisztítjuk a magoktól és az olívaolajjal összeturmixoljuk, majd néhány órát a hűtőben hadjuk állni. Evéskor megszórhatjuk sonakszeletekkel vagy mentával, de szerintem így önmagában tud a legjobban életre kelni ez a hatalmas páros. Ha nincs szerencsénk a dinnyével és nem igazán édes, akkor érdemes a már kész levest 1-2 napig is a hűtűben tárolni, ahol szépen "beérik".

Egyébként, hogy érzékeljük és élvezzük az olívaolaj rendkívüli krémesítő és ízesítő erejét, érdemes megkóstolni a turmixot olaj nélkül is, és érezni hogyan változik az állaga, ahogy egyre több olívaolajat adunk hozzá. 

Hozzávalók:

1 közepes érett sárgadinnye

8-10 evőkanál extra szűz olívaolaj
hideg hűtőszekrény
esetleg (spanyol) sonka szeletek vagy menta

A szieszta dícsérete

Amikor kint perzselően lüktet a nap és bent  álom és valóság jótékonyan összeolvad, amikor bajaink jelentéktelen semmiségekké süllyednek, amikor ebben a derilikus állapotban csendesen folydogál a nyál a szánkból és a világ békéjét minden porcikánkban érezzük, amikor semmi és senki nem lehet olyan fontos hogy megzavarjon, akkor ebben a semmihez sem hasonlítható gyönyör állapotában szeretném megdicsőíteni a szieszta létezését.

Kétségtelenül nincs helye a mai munkatempóban, illetve csak olyan mediterrán országokban tud még megélni, ahol délután kettőtől ötig leáll az élet vagy a munka stílusa megengedi. Egyébként csak biztatni akarom azokat, akik megtehetik hogy áldozzanak a szieszta oltárán... Előnyei végtelenek, eredete pedig sokkal régebbi mint azt gondolnánk. A siesta kifejezés ugyanis a római időkből származik, és a hatodik órára azaz az "hora sexta"-ra utal, ami a mai időszámítás szerint délután kettő és négy közés esik. 

Szinte minden a sziesztával foglalkozó kutatásból kiderül (tényleg nagyon sok van!), hogy az ebéd utáni alvás az egyik legjobb egészségmegőrző és egyben a legjobb orvosság az embert felőrlő munka ellen. Nemrég egy spanyol napilap azt is kifejtette, hogy azok a dolgozók akik nem alszanak eleget, évente kb.100 millió euró veszteséget okoznak a munkaadóknak, nem is beszélve a szerencsétlenségekről, amelyek egy negyedének az álmosság az oka. Persze ebből már az is érthető, hogy a híres mediterrán éjszakák miért is olyan hosszúak. Egy röpke délutáni alvás után, senkinek sem esik nehezére éjszakába nyúlóan élvezni az életet... 

Persze egyáltalán nem mindegy hogy milyen az a szieszta, hiszen meg vannak a jól kipróbált több évszázados technikái:

• Ebéd után 10-15 perccel, maximum fél óráig érdemes sziesztázni, ugyanis ha ezen túllépünk, könnyen az ellenkezője következik be, azaz fáradtnak és álmosnak fogjuk magunkat érezni. 
• Ha végképp nem tudnak ellenállni a csábításnak, mert rossz éjszakánk volt vagy korán keltünk, akkor legalább másfél órát ajánlatos végig aludni, ami egy teljes felfrissülési bombának felel meg. 
• Fontos, hogy mindig a bal oldalunkon hajtsuk álomra a fejünket, ami az evés utáni emésztésnek a legjobb segítője. 
• A legideálisabb egy nagy fotel vagy a dívány, hogy szervezetünk ne érezze teljes éjszakai komfortban magát.
• Ha egyszer elkezdtük a hagyományőrzést, érdemes mindennap betartani, mert ha nem, szószerint sok fejfájást okozhat.

Persze az igazán komoly sziesztázók evés előtt is szundíthatnak egy kicsit, ami szintén egy elismert és történelmileg alátámasztott szieszta és a spanyol siesta del carnero-nak nevez, azaz birka vagy juh sziesztának.